Szerettem tanítani

Niki írása:

Szerettem tanítani. Szerettem a gyerekeket, és ők is bírtak engem. Angolt tanítottam először egy vidéki általános iskolában 9 évig, utána Pesten három különböző iskolában. Két évet voltam itt a szomszédban, de nem bírtam a tanáriban uralkodó légkört, a vezetőséget.

Aztán két évet EGYMI-ben töltöttem, ami leánykori nevén kisegítő iskola. Itt tanítottam ép értelmű autistáktól kezdve tanakig bezáróan mindenféle gyerkőcöt. Pedagógiailag nagy kihívás volt, hiszen a számukra még tankönyv sem nagyon létezik, én gyártottam minden nap a feladatlapokat, gyűjtögettem a videókat. Kemény munka volt, de sokat tanultam az alatt a két év alatt.

Végül 3 szép év egy jó nevű zuglói általános iskolában, ahol az igazgatónak kreatív elképzelései vannak a tanításról, tudott még lelkesíteni bennünket az egyre rosszabb helyzet ellenére is.

De már a tavalyi tanév alatt tudtam, hogy elegem van. Nemcsak a méltatlan fizetésből, hanem abból, ahogy a társadalom a tanárokkal bánik, elegem volt a megalkuvásból, a lerohadó iskolából és a lerohadó NAT-ból. Nem tetszett, hogy visszafelé megyünk az ispánok és Horthy korába ahelyett, hogy modern, európai oktatást hoznánk létre.

Persze nincsenek illúzióim. Egy új, minden ízében modern rendszer ezen a tanári garnitúrán ugyanúgy elbukna, mint kedvenc kormányunkon. Egy évig tanultam levelezőn HR-t munka mellett, hogy elszabadulhassak ebből a rendszerből. Közben végig a kétségeimmel küzdöttem. Hiszen a gyerekeket szerettem, terveztem a következő évre iskolai ünnepi műsort, és szerettem volna valami rózsás jövőt látni, de nem volt sehol. Egy évbe telt, mire 46 éves egyedülálló anyaként, angol tanári MA diplomával találtam munkát. Heti 5-10 álláshirdetésre jelentkeztem, de többnyire be sem hívtak sehová. Végül nem is volt szükség a drága pénzbe és időbe kerülő HR posztgrad diplomára.

Most egy nagyon jó helyen vagyok. Sajnos, ez is állami cég, de a lehetőségekhez képest megfizetnek és ami fontosabb: megbecsülnek. A munkát nagyon élvezem, bár nem vagyok otthon kettő-három között, mint régen viszont nem vagyok annyira kimerült nyolc és fél, irodában töltött óra után. Ha bejön a beígért giga emelés a tanároknak, az új bérem kb. ugyanannyi lenne, mint most: bruttó százezerrel több.

Kérdezték, megbántam-e, hogy eljöttem. A válaszom: bár hiányoznak a gyerekek, de nem bántam meg. Hiszen a rendszer nem változik. Pénzzel befogják most a tanárok száját, de sem a körülmények, sem a környezet nem változik. Nem megyek vissza.