Egyszerűen csak szerettem a diákjaimat

Anonim beküldőnk írása

Az én történetem sajnos nagyon sokban hasonlít az előttem leírt gondolatmenetekkel, ami valószínűleg azt mutatja meg, hogy a probléma országos. Én egy vidéki technikumban tanítottam, de mivel anonim szeretnék maradni így pontos helyet nem írok. Dióhéjban annyi a történetem, hogy egy éven keresztül tüntettem és sztrájkoltam és amikor ezek nem hoztak változást, akkor a pedagógus értékelés után úgy döntöttem, hogy felmondok. Amikor sztrájkoltam, akkor összeírtam pár pontban a problémáimat. Íme:

Első sztrájk:

1. Nem szeretnék olyan nyugdíjat, ami mellett életem végéig dolgoznom kell. Nyugdíjas koromban világot szeretnék látni. (Bruttó 400.000 Ft -ra emelték a felmondásom előtt pár nappal a fizetésem teljes állású közgazdász oktatóként és ehhez kellett volna ujjonganom, de én inkább sírtam.)
2. Nem szeretnék soha többet egy kilencedikes diák pánikrohamának a részese lenni.
3. Nem szeretném, ha a gyerekem borzalmas felsős könyvekből tanulna.
4. Nem szeretném, ha a magolás és a lexikális tudás lenne az elsődleges, mert a tapasztalat alapú tudásban hiszek.
5. Azt szeretném, ha a diákoknak sokkal több digitális eszközt szereznének be az iskolák és minél több interaktív tananyagot vinnénk be az oktatásba.
6. Azt szeretném, hogy amikor a pedagógus sztrájkról olvasok, nem tanárgyűlölő kommentek garmada jönne velem szembe.
7. Azt szeretném, ha a barátaim nem tekintenének baleknak, mert tanár vagyok és heti 50-60 órát dolgozom.
8. Azt szeretném, ha a diákok mindenről kulturáltan tudnának vitázni.

Második sztrájk:

1. Táppénz alatt nem szeretnék dolgozni, de kötelező küldeni a helyettesítő tanárnak az órai feladatokat, így ez egy sakk-matt helyzet, mert muszáj dolgozni.
2. Jelenleg az Coopban eladóként több lenne a fizetésem (végzettségem is megvan hozzá, amikor ezt írtam bruttó 385.000 Ft volt a fizetésem).
3. Minden hétvégén minimum az egyik nap dolgozok, a családi programok másodlagosak.

Ezek a pontok nagyon személyesek, nem biztos, hogy minden pedagógus megtapasztalja pl. a pánikrohamot, ami egyre sűrűbben fordul elő. Miután ezt leírtam, velem még háromszor fordult elő, hogy óra közben pánikrohamot kezeltem. Szerencsére az iskolaőrünk egy csodálatos ember, és miden alkalommal segített a diákokat megnyugtatni. Három pontot kivettem, mert nem biztos, hogy nyomdafestéket tűrő szavakkal illettem a jelenlegi oktatási rendszert.

Amikor a barátaimmal egy hétvégi beszélgetésen az hangzott el, hogy feltűnően sok tanár jelentkezik egy kereskedelmi pozíció betöltésére, „de mit kezdjek egy tanárral, aki 12 hónap helyett csak 8-at akar dolgozni”, elszorul a szívem és ismeretlenül is a kollégákkal érzek, akik váltani szeretnének, de ilyen negatív társadalmi megítélés miatt nem kapnak esélyt.

Én pályaelhagyó vagyok, szeptemberben kezdtem az új munkahelyemen. Nekem szerencsém volt, mert a döntés után egy hónapon belül találtam az egyik végzettségemnek megfelelő munkát. Elképzelhető, hogy pár év múlva visszatérek a tanári pályára, de először megemésztem az eddigi történéseket. Ha visszatérek annak az lesz az oka, hogy szerencsés vagyok és sokkal több jó élményt kaptam a diákoktól, mint rosszat.

Például az semmihez nem hasonlítható érzés, amikor óra elején a laptopon állítok be valamit, szólnak, felnézel és az egész osztály szivecskét mutat.

Amikor a folyosón megkérdezik, hogy megölelhetnek-e.

Amikor az Aldi közepén állva köszöni meg egy diák, hogy felkészítettem az osztályt az érettségire.

Amikor a kockás inges napon egy diák odajön kockás ingben és azt mondja, hogy „maga miatt jöttem ma kockás ingben”.

Amikor elmondod, hogy felmondasz és szeretnél elbúcsúzni az utolsó órán, de erre az a reakció, hogy gondoljam meg magam, mert én vagyok a „nagybetűs tanár”.

Nem hiszem, hogy nagybetűs tanár voltam, egyszerűen csak szerettem a diákjaimat, és igyekeztem érdekes órákat tartani kisebb-nagyobb sikerrel. Folyamatosan képeztem magam ennek megvalósulása érdekében. Valószínűleg erre gondolhattak a nagybetűs tanár és egyéb, hasonló pozitív jelzőkkel, így fejezték ki a hálájukat, hogy rengeteget készültem az órákra.

Minden pályaelhagyó tanártársamnak kitartást kívánok, nekem pillanatnyilag vérzik a szívem, és amikor az új kollégáim megkérdezik miért hagytam ott az oktatást, válaszul csak könnybe lábad a szemem.