A félelem diktálta maradásban nincs köszönet

Vidéki városi általános iskolát elhagyó, anonim matematikatanár üzenete a kollégáinak:

Ne dobjatok meg kővel, mert hosszú vajúdás után, lázasan sírva-nyögve-izzadva megszültem e döntést. Se orvos, se tanár nem lesz /leírni is merem/, ha pintérsándor és bűntársa marad éveken (egy seggel három lovon), …. gyermekeimnek is szebb jövő nyugaton terem.

Ne dobjatok rám sarat, mert rátok hagyom a nekem már túl sok feladatot, bajt! Fél életen át vállaltam vígan-kitartón, toltam értetlen-szomorún, húztam, mint igás ló vicsorogva, de fogam mára elkopott, a belső tűz nem hajt.

Az ígért pénz adható, a túlmunka kapható, a megbecsülés csak délibáb az alföldi rónán. Majd utolérjük, majd lehagyjuk, most egy kis megszorítás…. NEM! Mert nincs több lyuk a derekam szíján! És ne hazudj nekem többet, nem hagyom! A félelem diktálta maradásban nincs köszönet, a szabadság nyugalma vár, mennem kell már.

Ne rám dobáljatok követ, sarat, mert mások bűne miatt lettem saját hazámban kitagadott, a zsarnok nem bírja a kritikát, de újabb, szigorúbb intézkedéseket hozott. A király meztelen! S bár ti is látjátok már, maradtok, bízva ígéreteiben békaként az egyre forróbb vízben. Kiugrassz végül, vagy megfősz, te tudod! De ne mondd, hogy senki se szólt! Én csak egy ma is élő, hirtelen költő vagyok!