Ez volt az életem, az éltető közegem!

Anonim beküldőnk írása:

Miért mondtam fel?

Hogy miért mondtam fel, ezt csak azok érthetik, akik maguk is megtették… senki más!

Soha nem hittem volna, hogy idáig jutok, hogy ezt a lépést valaha is meg fogom tenni! Annyira imádtam a munkám! Ez volt az életem, az éltető közegem! Azt hittem, nélkülem nem is létezik az iskola!

A főiskola elvégzése után rögtön annak a kisvárosnak az általános iskolájába kerültem, ahol most is élek, azóta itt tanítottam, pontosan 35 éve.

A pedagógus pálya sosem volt annyira elismert és megfizetett, amennyire az kijárna. 🙁 A szülőktől azonban sok megbecsülést kaptam. Azonban ahogy többen is írják: ez már kevés – a megélhetéshez, a tisztes megélhetéshez mindenképpen!

Nagyon sokat változott a világ, a társadalom, az emberek mentalitása. Sokan mondják, hogy na, de a csillogó gyerekszemek! Valóban, van benne igazság, ám ez az érzés is megkopott az évek során. Különösen az elmúlt néhány év vett számomra is nagy fordulatot. Először csak elégedetlenkedtem, morogtam, kifejeztem nemtetszésemet, aztán azon vettem észre magam, hogy egyre többször kimondom: nem akarom ezt többé! Még a barátnőm is hüledezett, hisz mindig is áradoztam a munkámról.

Az utóbbi 2 évben felvállaltam a sztrájkok szervezését, élőláncot indítottunk, polgári engedetlenkedtem. Valljuk be, egy dunántúli kisvárosban azért ez nem mindennapos. Sajnos nálunk sem volt egységes a tantestület! Nagyon elegem lett a rendszerből és a több kolléga közönyéből, a túlterheltségből, a használhatatlan tankönyvekből és még sorolhatnám! Hogy úgy játszanak velünk, mint az óvodában.. 🙁 Épp ezért álltam ki mindig is a pedagógusok és a gyerekek érdekeiért!! Azonban idén teljesen betelt a pohár, kiégtem, megcsömörlöttem! A státusztörvény aláírásának napján eldöntöttem: itt a vége! Aznap este elég homályos lett a monitorom, hisz tudatosult bennem, hogy egy hosszú életszakasz lezárul …

Augusztusban beadtam a rendkívüli lemondásom, sűrű levelezgetésben vagyok a tankerrel, valahogy nem akarják megérteni az indokaimat, de nem hagyom magam eltiporni, semmibe venni! 🙁 Úgy érzem, hosszú út lesz ez. Tudom, kemény csata vár rám, de állok elébe!

Hogy merre tovább, még nem tudom, talán lesz olyan hely, ahol megbecsülnek …

Folytatása következik…