Végre szabad vagyok

Anonim beküldőnk írása:

Hosszú út volt, amíg teljesen elhagytam a közoktatás egyre jobban lehúzó közegét. Háromszor sikerült lemondanom: 2014, 2019 és 2020. A családomban mindenki alkalmazott volt, nemhogy sikeres vállalkozó, de sikeres pedagógus vállalkozó pláne nem volt körülöttem példaként, támogató, hiteles emberként.

Amikor pedagógus lettem, meg is fogalmaztam (akkor már gyógypedagógus voltam), hogy nehéz a gyerekekkel, szép, de nehéz ez a hivatás, de innen fogok nyugdíjba menni. Az első jó nagy lék a hajón a pedagógus életpályamodell volt, ahol konkrétan éreztem, hogy röghöz kötöttek, hogy az iskola, a pedagóguspálya rabszolgája lettem. Addig is nehéz volt, de innentől maga a pokol. Felemelték törvényellenesen szegregált iskolában a 20 óránkat 26 órára, a sérült idegrendszerrel élő, tanulásban akadályozott gyerekeknek minden nap (!) 7 órája volt. A téli szünetig kitartottak (volt, amelyiküknek kamaszként alvásproblémái lettek!), aztán a téli szünet után teljesen leeresztettek, elfáradtak, motiválatlanok lettek. Konkrétan a kiégettség jelei voltak láthatók a gyerekeken!!!

Az osztályomba állami gondozott gyerekek is jártak, akkor már ötödik éve tanítottam őket. Bezárták a speciális nevelőotthonokat, ezeket a nagyon nehéz eseteket berakták a gyerekeim lakásotthonaiba. Jött a kábítószerezés, őrjöngés, kialvatlanság, falcolás, öngyilkossági kísérletek. A rendőrség, a pszichiátriai rohamkocsi állandó vendégek voltak. Iszonyú volt végig nézni, ahogy a rendszer magára hagyta ezeket a gyerekeket.

Én is egyre rosszabb állapotba kerültem, hetente jeleztem a főnökömnek, hogy nem bírom tovább, ebből egészségügyi probléma lesz. Az is lett, tíz év alatt jött rendbe, egy betegség életem végéig elkísér. Teljesen kiégtem, sajnos nem tudtam hamarabb váltani. A szabadság mindig is nagyon fontos alapja volt az életemnek, sajnos nagyon gyorsan átlátom, ha azt korlátozzák az életemben. Az alapvetően kritikus gondolkodásom miatt azonnal tudtam, hogy nagyon nagy gáz van az oktatásban, mi lettünk az első számú célpontja ennek a rendszernek.

2014 októberében mondtam le először. Egy alapítványt hoztunk létre, de sajnos rossz helyen és rossz időben, nem volt rá igény. A következő állomás egy többségi általános iskola gyógypedagógiai állása volt. 2018-ban kezdtem el a logopédiai szakirányú továbbképzést a Bárczin. Ebben a tanévben (2018/19) minden rendben volt, hétfőtől csütörtökig megtartottam az óráimat, pénteken mehettem a képzésre, akkor is voltak órák. Tanév végén jött a fekete leves, amikor a főnököm vidáman közölte, hogy nem csak a központi suliban fogok fejleszteni, hanem a város másik végén lévő iskolában is (egy közeli kisvárosba jártam át dolgozni, busszal vagy vonattal), a két iskola a város két különböző vége. Emellett még megjegyezte, hogy felvehetett volna gyógypedagógust még, volt is jelentkező, de ő így oldotta meg.

Nem vártam a következő tanévet, nem számítottam semmi jóra. Így is lett, a másik iskola igazgatója minősíthetetlen hangnemben, mint a lábtörlőjével, úgy beszélt velem. Sajnos, szeptember elején elment az édesanyám, egy hétig otthon tudtam lenni, mert ennyi szabadság sem jár, de megtaláltuk a módját. Ahogy egy hét hiányzás után megérkeztem a másik iskolába, a tanáriban mindenki füle hallatára rám ripakodott, hogy mit keresek még itt a tanáriban, azonnal menjek fejleszteni. Megmondtam mindenki előtt, hogy nagyon gyorsan vegyen vissza a stílusából, ha nem vette észre a fekete ruhámat, akkor kérdezzen meg gyorsan valakit, miért viselem, de egyébként sem fog úgy beszélni velem, mint egy kutyával. Ezek mellett nem engedtek el egy hosszabb, nagy logopédiai gyakorlatra, minden módon akadályoztak, így csináltak egy plusz félévet is.

Közben a háromévenkénti átsorolásomat egy nagyon okos adminisztrátor nagyon elszámolta akkor, amikor felvettek ebbe az iskolába. Jeleztem több alkalommal, folyamatosan kértem, hogy javítsák. Amikor már többedjére jeleztem, négyszemközt lényegében ez a párbeszéd hangzott el a főnököm és köztem: Tudom, hogy törvényileg igazad van, de nem módosítunk és nem fogjuk kifizetni azt a pénzt, ami járna neked. Tehát nyugdíj, jubileumi évek számítása stb. mehetett a lecsóba. Előző tanévben benne voltam egy uniós pályázatban, aminek a dokumentációját időben leadtam. Nem fizették ki, egy darabka papírra leírták, hogyan módosítsam a dátumokat. Ezzel a két dologgal fogtam magam és elmentem ügyvédhez (egy jogi ügyekkel foglalkozó cég ügyfele vagyok már az első lemondás óta), akinek a segítségével, főleg az uniós pályázat kényességére való tekintettel peren kívül gyorsan kifizettek mindent, módosították a szerződésemet a helyes dátumokkal.

Megmondom őszintén, éreztem azt a diadalt, amit Dávid érezhetett Góliát legyőzésekor. Ezeknek fogalmuk sem volt róla, hogy ki mivel gurigázik, megszokták, hogy úgy taposnak és gázolnak át mindenkin, mint az úthenger.

2019 decemberében felmondtam, csak hogy érezzék a törődést. Az egész kicsit sok volt, a főnököm nagyon emberségesen csak annyit tudott mondani: Tényleg nagyon sz@rul nézel ki. Csak hogy én is érezzem a törődést. Ekkor már úgy gondolkoztam, hogy direkt részmunkaidős állást keresek, mert mellette kipróbálom a vállalkozói pedagóguslétet, mint vágyott alternatíva. Ez egy évig jól működött, jó helyen voltam, nagyon szerettem. Egyrészt személyes ellentétek, másrészt már a kötelező oltás közeledése (ebbe nem fogok belemenni soha semmilyen szinten), a próbálkozás sikeressége, a közeledő lesz-még-lejjebb-is érzése miatt harmadjára is lemondtam.

Nagyon nehéz volt elhagyni a megszokottat, a biztosat, az alkalmazotti attitűdöt, gondolkodást. Kemény időszak volt, de beindult, és másfél évvel a váltás után azt mondom, hogy bárcsak hamarabb megtettem volna! A magam ura vagyok, rengeteg ötletem van, hónapról hónapra jutok közelebb nagyobb tervek megvalósításához. Végre szabad vagyok, a magam ura vagyok, tervezek, alkotok, ötletelek, új emberekkel, lehetőségekkel találkozom. Rengeteg új ismeretet, tudást, képességet, készséget sajátítottam el, talpraesettebb, céltudatosabb lettem. Nagyon élvezem, mindenkit arra biztatok, hogy váltson, de keressen a környezetében már előtte járó kollégát, keressen magának mentort, mert az egy kincs a váltás időszakában.

Teljes névtelenséget kérek, így is sokan rám fognak ismerni. Egyébként ha rám is ismernek, a könyvelésem rendben van.

Megjegyzés: a projekt elején vállaltuk, hogy minden szöveget változtatás nélkül közlünk, így tettünk most is. Szerkesztőségünk mindkét tagja be van oltva, mivel a védőoltások hatékonyságát a tudomány támasztja alá.