Spanicsek Valentina írása:
A mai nappal beadtam a lemondásom.
Sok más kollégámmal együtt így már én is a pályaelhagyók táborát erősítem. Túlragozni már nem tudom. Az elmúlt évben erőmön felül őrölt fel, hogy minden formában jelezzem, hogy baj van, baj lesz.
A státusztörvény, a közöny, a hatalmi pozícióval való visszaélések, emberi kapcsolatokhoz méltatlan eljárások… Színes a paletta, ami mind afelé vitt, hogy én itt most le tudjam zárni az életemnek ezt a szakaszát.
Közben mégis hálás vagyok, leginkább azoknak, akik ezen az úton mellettem álltak, a kezemet fogták. Ebben az évben olyan szélsőséges helyzetekben találkozhattam magammal, ami sokaknak nem adatik meg, és ennek a gyümölcseként úgy érzem, hogy erősebben, tudatosabban és magabiztosabban, mint bármikor fordulok az új kihívások és a következő fejezet felé.
Hozzászólás