És sírhat a magyar oktatásügy, sírhatnak a magyarok a jövőjük miatt

F.A. írása:

A mai napon lezárult egy korszak az életünkben: a feleségem kilépett a munkahelyéről, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból; abból a suliból, ahova 14 éves kora óta járt, ahol érettségizett, ahova azonnal ment tanítani, amint megszerezte francia tanári diplomáját, ahol újabb okleveleinek megszerzését követően drámát, majd magyart is tanított. A gyerekeink születését követően is sokkal hamarabb ment vissza tanítani, mint ahogy feltétlenül muszáj lett volna. És nemcsak a családi költségvetésünk játszott szerepet a gyors visszatérésében, de nagyban hozzájárult az is, hogy lételeme volt a középsulis gyerekek között való munka, a tanári lét.

Több osztálynyi, nulla nyelvtudással bíró gyereket vezetett kéttannyelvű érettségiig, tizenkét évig volt osztályfőnök, munkaközösségek, a közalkalmazotti tanács tagja, osztálykirándulások, nyelvi táborok, külföldi diákcserék, évközi iskolai programok, színjátszó körök vezetője, motorja, szervezője, lebonyolítója. 30 évig volt a Kölcsey univerzumában.

Évekkel ezelőtt azonban valami megváltozott. Egyre több feszültség, bosszankodás és szomorúság jött haza vele suliból. Az én munkám sem olyan, ami lezárul munkaidő végeztével, de így, hogy neki is egyre többet kellett a kvázi szabadidejében dolgoznia, a munkára gondolnia és azzal, hogy lényegében soha nem tudott kilépni a sulis dolgokból, nem volt lehetősége rekreálódni, lazítani, pihenni, nem csupán számára volt elképesztően megterhelő, de a gyerekeinkben is nyomot hagyott, hagyhatott.

De a burn out felütötte fejét; megtelepedett az életében (annak hatásai a mi életünkben is). Aztán elkezdődött a magyar oktatás jövőjének ege felett gyűlni a fekete felhő. Sorjáztak a mindenféle rendeletek, jöttek az át- és kiszervezések, a sokszor kaotikus szabályozások. Ő is azok közé a tanárok közé tartozott, akik hangot adtak a kérdéseiknek, jelezték elégedetlenségüket. Majd később kirúgták öt közvetlen munkatársát. Velük indult el az a méltánytalan szánalom, ami az elmúlt másfél évre, tanárok, diákok, szülők életére is kőkeményen rábaszta a bélyegét. Elképesztően sok bizonytalanság, sérülés, düh, elkeseredettség tolult be a magyar oktatási élet szereplőinek mindennapjaiba.

Elsősorban őérte, a feleségemért és a gyerekeimért, de végső soron az egész eduszisztem állapota és jövőféltése miatt kezdtünk bele demonstrációk szervezésébe. Üde, előremutató, pozitív üzeneteket hordozó akciókat akartunk és szerveztünk. Jók is voltak. Reményt, és talán hitet is adtak. Akkor. Aztán ezek egyre múlékonyabbnak bizonyultak az újabb és újabb kormányzati cselekedetek és retorika mentén.

A feleségem legutolsó osztálya idén érettségizett. És nagyon klassz eredmények születtek, holott az elmúlt öt év igazán durván pandémiás, online-oktatásos, tüntetős, egyszóval terhelt volt.

A feleségem két hónappal ezelőtt felmondott. És most megszűnik a jogviszonya is. És elbúcsúztatták a munkatársai. És kapott Kölcsey-plakettet. És sírt, és sírtak. És sírhat a magyar oktatásügy, sírhatnak a magyarok a jövőjük miatt. Mert a mai nap nem csupán a családunk életében jelentős fordulópont, de egy új jogszabályi környezet hajnala is, ami kódolja a nemzethalált.

Azon túl hogy sajnálom a jövő generációját, Magyarország jövőjét, a gyerekeink, a jövőbeni unokáink helyzetét, rendkívül büszke vagyok a feleségemre, hogy meg merte hozni azt a döntést, hogy nem vesz már részt abban, ami most az egész társadalomra hárulni fog a következő hónapokban — a következő évekre, évtizedekre(?);

és mert így lehetőséget teremtett arra, hogy boldogabb időszak következzen a családunk életében is.

Büszke vagyok, és kicsit irigykedem is rá, mert kilép a magyar munkarendszerből, hátrahagyja ezt a deprimáló közeget; egy nemzetközi szervezetnél fog dolgozni. És ott őt igazi emberként, a társadalom igazán hasznos tagjaként fogják kezelni. A tudását, munkáját rendszerszinten fogják tisztelni, valamint fontos lesz a munkaadóinak az is, hogy boldog, kiegyensúlyozott, elégedett, ezáltal minél jobb munkaerő legyen.

Ő még nem tudja (bár megmutatom neki ezt az írást, mielőtt közzé teszem), de kap tőlem majd egy új bringás táskát, hogy az új munkahelyére már azzal járhasson.

Az előző kurvára lerongyolódott.

Forrás