Miért lettem pályaelhagyó pedagógus…

M. írása:

Először szeretném elmondani, hogy eredetileg miért lettem pedagógus.
Már 16 évesen tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Átadni tudást, életszemléletet, megtanítani, hogyan vigyázunk egymásra, az állatokra, növényekre, környezetünkre.

És ha csak egy, csak egy gyerek van 40 év alatt, akit esetleg szemléletváltással sikerül ösztökélni arra, hogy ne elégedjen meg azzal, hogy elvégzi a 8 általánost, továbbtanuljon, legyen egy jó munkája, tisztességes fizetése, már megérte az egész.

Ezért én 4 évet tanultam egyetemen, majd önszorgalomból nagyon sok továbbképzést elvégeztem, munka mellett. Nagyon, nagyon lelkes voltam.

Cserébe pályakezdőként annak idején 98 ezer Forintot kaptam fizetésként.
Nem, nem ’92-ben. 🙂 2014-ben.
Cserébe kaptam még mufurc idősebb kollégákat, akik szerint semmi új nem jó, minden úgy szép, ahogy van.
Cserébe kaptam egy olyan vezetőséget, aki kiállt az idősek mellett, ha például levittem az osztályomat a kertbe szavakat tanulni, másnap meg lettem feddve, hogy a tanóra a tanterembe való.
Mindezek mellett, az egyik kollegina végig valótlanságokat terjesztett rólam, amihez a fél kar asszisztált. Ez is az utolsó heteimen derült ki.
Cserébe akivel együtt dolgoztam, a szülőkkel pletykált ki engem, és a magánéletem.
Cserébe kaptam egy olyan osztályt, aminek döntő többsége különleges bánásmódot igényelt. (Nem, nem vagyok gyógypedagógus, és nem is szerettem volna az lenni.)
Cserébe olyan szülőkkel kellett naponta hadban állnom, akikkel amúgy teljesen felesleges. Ezek közé tartozott az is, hogy a szülők szerint teljesen rendben volt a hajnali 1-kor való telefonálás, teljesen rendben volt, ha az iskola előtt megfenyegettek, sőt, az is teljesen rendben volt, hogy miközben én teljesen nyugodtan tartottam az órámat, apuka rám tört óra közben, hogy hogyan lehet az, hogy nem szeretik a kisfiát.

Ha ezt a vezetőség felé jeleztem, kedvesen biztosítottak arról, hogy nagyon ügyes vagyok, egyáltalán nem pályakezdő a hozzáállásom, úgyhogy biztosak benne, hogy megoldom. Köszönöm 🙂

És mielőtt a kedves olvasó azt hinné, nem, nem a gettóban tanítok. Elég sok ismerősöm van ezen felül az ország több iskolájában, ahol pályakezdőként hasonlóak a tapasztalatok.

Cserébe teljes társadalmi megvetést is kapok, hiszen nekem bazi nagy Hawaii az élet, igazából minden nap végzek maximum délben (nem baj, ha az a dél inkább 5 óra, ha a köztudatban 12, akkor 12), aztán hazamegyek, kókuszdióhéjból szürcsölöm a koktélokat, aztán jön a mindenféle szünet, ahol pénzért lóbálom a lábam, szintén koktélozgatva.

Csakhogy a valóságban ez azt jelenti, hogy hazamegyek, előkészítem a teendőket, javítok, feladatcsoportokat gyártok legalább három különböző szinten, hiszen igyekszem a differenciálásra is hangsúlyt fektetni, kapcsolatot tartok a szülőkkel és megannyi más dolgot csinálok. Egy szimpla mondjuk technika órára előkészítek 34 kis kivágott szívecskét kilyukasztgatva, persze mindent saját pénzből finanszírozva, hiszen jut rá bőven. 🙂

A szünetekről ne is beszéljünk, az ember ott próbálja utolérni magát. Nyáron sem annyi ám az az annyi, de abba már bele sem kezdek. Terem előkészítés, ha úgy adódik, festés, tanmenetek legyártása, értekezletek és a többi, napestig sorolhatnám.
Arról nem is beszélve, hogy nem fogok hazudni, nekem, személy szerint akármennyire is szeretem a gyerekeket, ki kell pihennem őket. Az ember feje zsong, egész nap “Miri néni”-t hallgatni, mindenkinek megjegyezni mindenét és folyamatos zsongásban dolgozni. Azóta nagyon tudom értékelni a csendet. Majd hazaér a jó pedagógus, és legyen türelme a saját csemetéihez is, ugyebár. És a férjéhez. És a házimunkához. És minden egyébhez, ami aznap még kihívást jelent.

Cserébe dupla annyi lehet a ledolgozott munkaórám ugyanazért a fizetésért, túlórabér nincs nálunk, mert kevés a pedagógus, nem jelentkezik senki, hiány van. (Erre most a Covid duplán rátett.)
És akkor ugye, semmi gond, hiszen honorálva van ez a millió kedvesség, amit a lelkesedésemért cserébe kapok. 🙂

Azóta kellett csinálnom minősítő vizsgát, hiszen az pont belefér a napi teendők közé, már pályakezdőnek sem számítok, és a ledolgozott éveim alapján is megkaptam a jussomat, hiszen így már megkaphatom a havi 145 EZER FORINTOS FIZETÉSEM! Hát nem csodálatos? Egy albérletet nem tudok megfizetni Budapesten, és akkor nem fizettem számlákat, nem adtam enni a gyerekeimnek.
906 forintos órabér, ha csak a bent töltött órákat számolom mostanában.

Sajnos hivatástudattal még nem tudok fizetni a boltban.
Sajnos hivatástudattal nem laknak jól a gyerekeim.
Sajnos hivatástudattal nem tudom kifizetni a tulajt, de továbbmegyek, saját lakásra soha nem lesz pénzem.

Azóta megcsináltam egy tanfolyamot 4,5 hónap alatt, és kb. 5x annyit keresek, bár itt is járok továbbképzésekre, és az alapanyagokat sem vágják hozzám, de meg tudom engedni magamnak.
A vendégek kedvesek, és megválogathatom őket, akinek nem tetszik a stílusa, nem köteles nálam ülni, bár ilyenre még nem volt példa.

Sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, felszabadultabb. Hiányzik a tanítás, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. De nem ilyen áron. Akikkel annak idején együtt végeztem az egyetemen, kb. 3-an maradtunk a pályán.
Most már kettőre redukálódott.

Hát így lettem én pályaelhagyó boldog expedagógus.