Egyetlen dolgot érzek: bizonytalanságot

Anonim beküldőnk írása:

Sziasztok! Én amennyire lehet teljes anonimitást kérnék, mert MÉG nem mondtam fel. De fontolgatom, ez hátha fontos egy 24 éves pályakezdő tanártól.

Diploma után rögtön munkát kaptam az első falubeli iskolában […]. A helyszín [….] megye, az egyik elfeledett zsákfalu. Itt 100% roma származású gyerek tanul, amit azért fontos kiemelnem, mert ők nem az a társadalmi réteg tagjai, akikről sokat hallunk. Többségükben HHH gyerekek és analfabéta szülők gyermekei iskolánk tanulói. Először óriási hévvel, szívvel és lelkesedéssel kezdem bele pályafutásomba, hisz az empátiámmal többet adhatok nekik egyszerű alapműveltségnél. Imádtam bejárni, tanítani, kreatív eszközöket használni, amit a gyerekek is élveztek és a csillogás ott volt a szemükben.

Idővel, kb. 3-4 hónap elteltével, de inkább a félévi értékelésnél elkezdtem kiábrándulni. Magyart tanítok felső tagozatban. Sok gyerek van, aki írni és olvasni sem tanult meg. Először elvárták volna tőlem, hogy írni és olvasni tanítsak. Mondtam, hogy nem vagyok tanító, teljesen más eszközrendszerre és tudásra van szükség az alapkészségek elsajátításához, én csak azt tudom megtanítani nekik, amik a követelményben vannak.

SNI-s könyvben szóbehelyettesítés, mesék, ellentétpárok összekötése (ezt sem éreztem kompetenciámnak, ez vagy gyógypedagógiai terület vagy alsós, de én ilyennel nem találkoztam), de felvettem a fonalat, itthon készítettem vázlatokat és próbáltam helytállni, ami hellyel-közzel sikerült is, a gyerekek élvezték az órákat. Amelyik gyerek ezt a szintet teljesítette, 4-est, 5-öst kapott, hisz ez volt az elvárt szint. Félévkor megkapták a maguk jegyét. A vezetőség viszont átírta ezeket a jegyeket, én nem adhatok annak a gyereknek ilyen jó jegyet, a másiknak meg nem adhatok olyan rosszat (természetesen aki nem dolgozott az órámon és nem hozott felszerelést, nem adtam jobbat 2-esnél, azt is a semmire kapta).

Teljesen haszontalannak éreztem magam, hogy olyat tanítok, amire nem kaptam képesítést, a diplomámat a kukába dobhatom, mellette még az értékelést is elveszik tőlem. Aztán jött az új rendszer. Csökkentsük a késéseket. Gondoltam, hogy majd autóval elmegyek a gyerekekért, de azt az utasítást kaptuk, hogy ne írjunk be késést. Aztán a számomra legmegdöbbentőbb: nem írhatunk be igazolatlan órát se az első 5 órára, mert akkor számon kérik rajtunk, hogy hol a gyerek ebédje, ki ette meg. Papíron kell vezetnünk, ki az aki hiányzik és ha ‘élve’ látjuk legközelebb, akkor azt naplózzuk, hogy igen, ott volt az órán. Kérdeztem, hogy ilyen komolyan létezik? Igen, létezik.

A másik dolog a felmérések. A 4. osztály alig tud írni és olvasni. Számítógépet sosem láttak. A kompetenciamérést nekik is meg kell csinálniuk, nekik is annyi idő alatt, mint más ‘elit’ iskolában. Na, ezt hogy oldjuk meg? A gyerekek nem tudják mi az az egér, nem tudták, hogy kell kattintani. Az, hogy szövegértés vagy kompetencia alapú matek, hírből sem ismerős nekik, talán 7. osztályra eljutunk odáig, hogy a 4. osztályos nyelvtan munkafüzetet használjuk. Majd mi tanárok kattintgatunk helyettük, meg kisnövésű felsősöket hívtunk le, akik láttak már számítógépet. Ennyire hiteles a mérés.

Azoknak, akiket megbuktattam, nevelési tervet kellett írnom. Ez egy 30 órás folyamat volt (ingyen persze). Vannak gyerekek, akik konkrétan nem járnak be, vannak, akik táska nélkül jönnek és vannak, akik egyáltalán nem vesznek részt az órán akkor sem, ha belegebedek, akkor sem, ha már fegyelmi tárgyaláson esett át az illető. Ha év végén megbuktatom, engem fognak elővenni, hogy az én fejlesztési tervem nem működött. A gyerek (és szülő) passzívságát senki sem kérdezi.

Ha megbuktatjuk a gyerekeket, azzal magunknak csinálunk pluszmunkát. Minket vesznek elő, a mi iskolánk hírneve romlik. Így azt az utasítást kaptuk: év végén senkit sem buktathatunk meg, aki nem a hiányzások miatt bukik. Nem érzem a gyerekcentrikusságot, nem érzem a motivációt, pedig még 1 év sem telt el.

Azért lehetek tanár, mert a férjem vezető beosztású IT-s, így most a pénzt teljesen félretéve, egyetlen dolgot érzek: bizonytalanságot.

Akarok-e én hazudni csak azért, hogy azt a látszatot keltsük, hogy minden rendben van?

Akarok-e célkeresztben lenni, mindent lenyelni csak azért, hogy a látszat megmaradjon?

És nem a gyerekek miatt, nem a tanári munka miatt, nem a pénz miatt. A hazugságok miatt, hogy asszisztálnom kell hozzá, ha magamnak akarok jót. Fenyegethetnek pénzelvonással, fenyegethetnek leminősítéssel, pluszmunkával, kirúgással is természetesen. Nem biztos, hogy én ezért tanultam. Nem biztos, hogy ezt akarom csinálni. 1 évet adok még, nekünk utána jön a családalapítás. Csak remélni tudom, hogy történni fog valami.