Mindenkinek csak egy élete van

Szücs Gábor írása:

2019 februárjában mondtam fel. A felmondásom oka tömören annyi, hogy a bérminimum utolérte a kezdőfizetést és az iskolában megjelentek azok a jelenségek, amiket ma a pálya hatványozottan él meg. Egy hónapos felmondási időm volt, ez alatt nekiálltam állást keresni.

Az állásinterjúimat online csináltam, egyik sem volt túlságosan nehéz a gimnáziumi tananyag ismeretében, és furcsamód szinte mindenhonnan kaptam ajánlatot és mire eljött a március már leegyeztetett második körös interjúim is voltak azokkal, akiknek nem mondtam nemet. Az utolsó tanítási nap reggelén bementem még utoljára, megtartottam az óráim, elköszöntem a gyerekektől, majd kimentem és elkezdtem összepakolni a bőröndöm. Másnap reggel felkeltem, elköszöntem édesanyámtól (tanárként nála laktam, mert a keresetem egészét elvitte volna egy albérlet és az étkezés már akkor is), kimentem az állomásra és felszálltam egy Budapestre tartó vonatra.

Átvettem életem első albérletének a kulcsait Kőbányán, majd felültem a 3-as metróra és az első helyen még 12 óra előtt elémtettek egy szerződést a tanári fizetésem háromszorosáért. Még olvasgattam a papírokat, amikor felhívott egy másik hely, és amikor elmondtam, hol vagyok, a korábbi bérem négyszeresét ajánlotta, ha hozzájuk megyek. Elfogadtam az ajánlatot és kb. fél nap munkanélküliség után munkába is álltam.

Az első hónap nem volt a legkönnyebb, mivel egy évek óta lakatlan, gyakorlatilag üres albérletet kellett rendbehoznom és úgy berendeznem, hogy egy hónapon belül továbbállás következett, miközben az első bő két hétben még a tartalékaimból éltem. Ez utóbbi azt jelentette, hogy vettem magamnak egy mikrót, egy serpenyőt, egy paplant, egy asztalt és egy széket, mint óriási lakberendezés. Ekkor beiratkoztam egy szakmai továbbképzésre is (ez utóbbi nagyon fontos tud lenni és rengeteget nyerhettek vele, ha ilyeneket csináltok).

Az első fizetés megérkeztekor a helyzet sokat javult, óriási motivációt tud adni az, ha a Lidl-ös császárzsömle már nem a hétvégi jutalom kategóriája. Egy hónap múlva továbbköltöztem abba az albérletbe, ahol a következő kicsit több, mint 2 évem telt. Akkorra nagyjából összeállt a fejemben az a pénzügyi terv, hogy mire is szeretnék költeni és merre is szeretnék menni. Továbbra sem éltem nagy lábon, ugyanis azt tűztem ki magam elé követekező célként, hogy saját lakásom legyen.

Dolgoztam, sportoltam, néha elmentem szórakozni és éltem egy olyan életet, ahol megszűntek azok a külső stresszorok, amelyeket tanárként azért megél az ember: többek között senki nem tette szóvá, mit mondok, teszek, senkinek nem kellett a hatalmi tébolyát hallgatnom, a pitiáner intrikáit nyelnem és azok a passzív-agresszív viselkedésformák, amik az iskolákban divatosak itt egyszerűen nem voltak jelen.

A volt diákjaim egy részével tartottuk és ma is tartjuk a kapcsolatot, a volt kollegáim általában addig maradtak meg, amíg szóba nem kerültek az anyagiak és azok a munkahelyi viszonyok, amiket korábban említettem. Közben lefutottam a maratont, bejártam az országot, eljutottam külföldre is és mindezt úgy tettem meg, hogy közben nem volt olyan hónapom, amikor túlköltekeztem volna a keresetem. 2021 márciusában ismét felszálltam arra a vonatra, amivel majdnem napra pontosan 2 éve eljöttem Debrecenből. Egy elfogadott lakáshitel-szerződés volt benne, amiből pár napra rá lezárt adásvételi szerződés is lett szülői segítség, CSOK, babaváró, örökség és a többi csoda nélkül.

Most a következő célomra gyűjtök, miközben nagyon jól tudom hasznosítani mindazt, amit a szakjaimon tanítottam és mindazokat a képességeket, amelyekre tanárként szaktól függetlenül szüksége van az embernek. Azóta elvégeztem több továbbképzést. Nyilván tovább is lesz majd ez a történet, a kérdés csak a mikor (konkrétan a melyik hónapban). Aki belevágna: Vágjon bele, ne halogassa.

Én nem mondom azt, hogy ez könnyű lesz, mert dolgozni mindenhol ugyanúgy kell és lesznek pillanatok, amikor az ember visszavágyik a gyerekek közé – abból már kevesebb, hogy abba a rendszerbe is. Viszont mindenkinek csak egy élete van és az az élet nem mindegy, hogy hogyan és mivel telik, nem mindegy, hogy az a sok-sok tudás mit ad vissza nektek anyagilag, emberileg és ez a kép hogy néz ki akkor, amikor valakit semmi nem presszionál arra, hogy elfogult legyen.