Kategória: Uncategorized

  • Wass Albert esete a statisztikai csodaszarvasokkal

    Új év, új lehetőségek. Annyi csak, hogy köznevelési értelemben, gyakorlatilag lassan lement az év fele. A tanév fele. Aki üzemeltet úgynevezett professzionális Facebook oldalt, az tudja, a többieknek meg mondom én, hogy az algoritmus végül is pont úgy, mint bárki másnak, olyan tartalmakat válogat neki, amiről azt hiszi, hogy az majd érdekli. No így aztán…

  • A magyar közoktatás tarthatatlan helyzetben van

    M.L. írása: Megyei jogú város, (egyházi) általános iskola, ahonnan kiszálltam… Nekem sajnos nem sikerült más munkát találnom, azt gondolom, hogy ez inkább a budapestieknek adott, és egy bizonyos kor fölött már elég nehéz (főleg gyerek mellett, az ingázás is nehezített…). Én újra iskolában fogok dolgozni, de készülök majd arra az időre, amikor majd biztonsággal kiszállhatok…

  • Rengeteget érünk

    O.H.B. írása: Én már régóta tervezem, hogy megírom a tapasztalataimat a “másik világról”. Júniusban jöttem el, azóta egy gyógyszer forgalmazó cégnél vagyok kreatív szövegíró. Mindig két lábon álltam, volt, van újságírói, vállalati kommunikációs végzettségem, tapasztalatom, gyakorlatom. Tudtam, hova megyek vissza és miért. 8 évet tanítottam: jól csináltam, nagyon jól – ma már én is tudom,…

  • A kórházi ágyról mondtam fel a suliban

    Lutor Kata története a noivalto.hu-ról: Lutor Katalin, Kata. Tanárnak készült, szeretett tanítani, de fel kellett adnia ezt a hivatást. Ráment az egészsége, és anyagilag sem bírta. Díjakat nyer slam poetry versenyeken, fotósként üzleti vállalkozásba fogott, miközben őrzi fotós énjének művészei oldalát. Nánási Pál fotós tehetségkutatóján döntőbe került. Foglalkoztatja a környezettudatosság, a fenntartható divat, és a…

  • Nincs matektanár

    T.T. írása: Tanár vagyok, egy középiskolában tanítok, ahol jól működő emelt szintű matematika oktatás zajlik. A legutóbbi középiskolai felvételi szóbelijén nem egy 8-os gyerek mesélte azt, hogy nincs matektanáruk, és vagy elmaradnak a matekóráik, vagy helyettesítés van, de 2-3 órából csak egyszer jön be matektanár helyettesíteni. És az iskola egy megyei jogú városban van, nem…

  • Már az ötödik pedagógus fogja tanítani és még csak most lesz negyedikes

    Nagyszülő írását közöljük most: Unokám most fejezte be a 3. osztályt. Az osztály létszáma 30 fő és iskolaotthonos képzésben vesz részt egy vidéki város iskolájában. Első osztályban Ildikó néni és Adri néni lettek a tanítók. Ildikó néni oktatta az általános tárgyakat, Adri néni a matematikát. Első év közepe – COVID! Nem tudta biztosítani az iskola,…