O.H.B. írása:
Én már régóta tervezem, hogy megírom a tapasztalataimat a “másik világról”. Júniusban jöttem el, azóta egy gyógyszer forgalmazó cégnél vagyok kreatív szövegíró. Mindig két lábon álltam, volt, van újságírói, vállalati kommunikációs végzettségem, tapasztalatom, gyakorlatom. Tudtam, hova megyek vissza és miért.
8 évet tanítottam: jól csináltam, nagyon jól – ma már én is tudom, nemcsak mások mondják. De rámentem lelkileg, fizikailag. És most itt meggyógyultam, meggyógyítottak: dicsérnek, hálásak értem, megköszönik, hogy jól végzem a munkám, tiszteletben tartják a munka- és a szabadidőmet. Hozzászoktattak újra, hogy reggelizhetek, hogy ér napközben meginni egy kávét, ebédelni, pisilni vagy leállni beszélgetni valakivel. Ér nem dolgozni munkaidő után, ha mégis muszáj, akkor azt ér lecsúsztatni. Ér neheztelés nélkül táppénzre menni, szabadságot kivenni. Ér nevetni, jól érezni magamat a munkahelyen, ér azt mondani, hogy fáradt vagyok, ma nem tudok 100 %-ot teljesíteni. Ér embernek lenni, bár nem ez a dolgom. Ér csak annyit elvárni egy embertől, amennyi teljesíthető.
Szerettem az iskolámat, a tanár kollégáimat, rendkívüli emberek, legtöbbjük nagybetűs pedagógus. Nem ők tehetnek arról, hogy ide jutottunk, és hogy elmenekültem. Csak annyit szeretnék írni, üzenni mindannyiótoknak, amit “külsősként” érkezve a rendszerbe is mindig mondtam, de most visszatérve is ugyanazt látom: egy pedagógus rendkívüli képességek, erő birtokában van, amelyekért a “piacon” rettenetesen hálásak. Jobban, többet, kitartóbban dolgozunk bárkinél, terhelhetőbbek vagyunk, mint amit elvárnak egy átlag munkahelyen, és annyi egyéb szociális, vezetői készségünk, képességünk van, amiért a cégek, a vezetők sok pénzt fizetnek coachoknak. Rengeteget érünk, és van olyan hely, ahol ezt látják, és megköszönik. Nem évente, négy évente egyszer, hanem minden nap. Bárki bármi mást mond, ne higgyétek el! A tanárok a legértékesebb, legsokoldalúbb emberek a világon! Mind azok vagytok. Higgyetek magatokban! Tisztelet nektek!
Miután Felmondtam 
Hozzászólás