Tanítani szeretnék, de nem ilyen körülmények között

H.O. írása:

Egyetem után nem kaptam tanári állást Pécsen, így két nyelvszakos diplomával a turizmusban helyezkedtem el. A covid miatt váltani kényszerültem, tanítani kezdtem egy budapesti általános iskolában.

1 hónap után már éreztem, hogy megérkeztem, végre a helyemen vagyok. Azt kérdeztem magamtól, hol voltam én eddig, miért nem ezzel foglalkoztam az elmúlt években.

Imádtam az órákat, a gyerekeket, a szakmázást a kollégákkal, az újítási lehetőségeket, a szülőkkel kialakított kapcsolatot, mindent. Még a múlt évet is lelkesedéssel, hittel és szívvel-lélekkel kezdtem. Aztán jött a rengeteg helyettesítés, olyan tárgyak tartós helyettesítése, amit nem is tanultunk, továbbképzésre, szakmai fejlődésre, felkészülésre már nem jutott idő, hallgattuk, hogy adjunk lejjebb a színvonalból, sztrájkoltunk, majd hallgattuk, hogy mit szabad és mit nem kellene.

Közben egyre több kollégám lett beteg, nekem is fájt a hátam, a vállam, kiugrott a vérnyomásom. A végső elhatározást, hogy ezt nem lehet így tovább csinálni, három dolog határozta meg. A hiányzó nyelvtanárokat nyelviskolából érkező óraadókkal helyettesítik, akik az iskola életében nem vesznek részt, a lányom iskolájában nincsenek helyettesítve az órák nyolcadikban, nem készülnek a felvételire, illetve a szülők pozitív, támogató és megértő hozzáállása a döntésemhez.

A turizmusban fogok újból dolgozni, annak ellenére, hogy semmi kedvem hozzá. Tanítani szeretnék, de nem ilyen körülmények között. Dolgozni fogok azon, hogy az oktatásban változás történjen és mielőbb visszatérhessek a gyerekekhez.