Legyetek bátrak, szabadok!

L.E. írása:

Zenetanárként dolgoztam zeneiskolában 29,5 évig.

Tavaly, az oltáskötelezettség miatt elküldtek (én ezt kirakásnak éltem meg), majd óvónőként helyezkedtem el. Miután visszavonták a rendeletet, már nem akartam visszamenni arra a munkahelyre, igazából tanítani sem akartam, azt gondoltam, hogy soha többé.

A főnököm, a titkárnő olyan stílust engedett meg velem szemben, amit nem bírtam már elviselni. A megjegyzéseik, bántalmazások, megkülönböztetés, kivetítések, terhelés, férfi főnök részről molesztálás, elvárások, de csak ígért jutalmak. Autokrata vezetői stílus, folyamatos kontroll, kommunikációban trágár, hangos, leuraló. Szereptévesztő.

Minden kolléga szenvedett, de engedtek a nyomásnak azok is, akik tudták, hogy semmi értelme az oltásnak. Ez persze nem az én dolgom, csak nem értettem. Ami még nagyon zavart, az a minősítő rendszer. Bár megírtam a hozzá tartozó portfóliót, de mivel kiestem a rendszerből, így szerencsémre kimaradtam ebből a szerintem fölösleges procedúrából is.

Az óvodai szerződésem lejárta után Norvégiában próbálkoztam, de nem jártam sikerrel, magyar családhoz mentem, ahol szintén rabszolgatartásban gondolkoztak. Bár minden meg volt ígérve az elején, de amikor kikerültem, se szerződést nem akart írni a megbízó, se nyelvtanulás, se szabadidő. Kereset annyi, mint itthon, tehát nem érte meg, mert több volt a feladat.

Utána jött a nagy mélység megélése, hogy akkor mit is csináljak, miben vagyok jó? Rengeteg helyre pályáztam, nagyon kevés volt a visszajelzés, ami miatt rettenetesen aggódtam. A végén már egy “Köszönjük a jelentkezését, de nem Önre esett a választásunk!” is jobb volt a semminél.

Aztán megláttam egy Waldorf iskola hirdetését, ahol zenetanárt kerestek. Telefonon érdeklődtem azonnal. Nem volt gyors, mire munkába állhattam náluk, de legalább néhány óra lehetőséget kaptam, amivel túlélhettem. Rezsi és élelmiszer.

Nyáron lejárt a szerződésem ott is, talán ősszel folytatjuk, de nem kaptam még tőlük biztos felkérést. Elég sok pénzt kellett már kölcsönkérnem barátoktól, hogy pl. az autómat vizsgáztatni tudjam, vagy a defektes kerekeket kicseréltessem. Ez is aggaszt, nem szeretném, ha emiatt szűnne meg a bizalom, bár elmondtam nekik, hogy nem látom, hogy mikor fogom tudni megadni az összegeket.

A lényeg, hogy bár nincs biztonságom anyagilag, ami borzasztó élmény, de oly nagy a szabadságom, hogy elképzelni sem tudom, hogy napi 8-10 órákat dolgozzak. Megértettem, hogy élni születtem le és nem dolgozni. Eddig azt hittem, hogy egy munkahelyen kell megöregedni, onnan kell nyugdíjba menni. Rossz, szocialista felfogás, a szüleim verték belém. Most keresem azokat a lehetőségeket, ahol önmagam lehetek, ahol korrekt a vezető. Sajnos még nem találtam meg, de biztos vagyok benne, hogy eljön az én időm is. Olyan értékekkel rendelkezem, olyan sokrétű a tudásom, hogy több embert teszek ki, de szerintem ez a pedagógusokra általában jellemző. Legyetek bátrak, szabadok! Lesz valahogy.

Megjegyzés: a projekt elején vállaltuk, hogy minden szöveget változtatás nélkül közlünk, így tettünk most is. Szerkesztőségünk mindkét tagja be van oltva, mivel a védőoltások hatékonyságát a tudomány támasztja alá.