De a szívünk megszakadt

Szülői írást osztunk meg:

N.A. vagyok egy megyei városból.

Egy olyan városból, ahol tömegesen vándorolnak el a pedagógusok.

Szülő vagyok.

2 gyermek anyja.

Az egyik gyermekem utolsó éves egy neves gimiben, onnét 8 pedagógus távozott.

Kicsi lányom első osztályos volt.

Ő az osztályfőnökét veszítette el. 

Gréta 2022. szeptemberében kezdte az első osztályt.

Az ovi nagycsoportjában már sokat beszélgettünk az iskoláról,a tanító nénikről,tudatosan készültünk az iskolára.

Grétának határozott elképzelése volt, hogy milyen tanítónénit szeretne, én pedig úgy döntöttem, hagyom. Válasszon Ő!

Az iskola tanítónéniket bemutató kisfilmjét látva azonnal tudtuk ,Zsófi néni lesz az igazi!

“Mert olyan szép, mint egy hercegnő, és olyan cuki, mint egy kiscica” — lelkesedett Gréta.

Persze, sokkal-sokkal több volt ennél.

Izgalmakkal teli vágtunk neki az 1. évnek.

A sok-sok nehézsége ellenére is szerettük minden pillanatát, hiszen a szép tanítónéni olyan remekül oktatta, nevelte, egyengette, szeretgette mi gyerekeinket, hogy aggódni egy cseppet sem kellett. Játékos tanulás, innovatív módszerek, sok program, stabil napközis pár. Tökéletes kombináció!!!

Jól haladtak, szépen fejlődtek, fejlődtünk együtt.

Zsófi a született tanító néni.

A NAGYBETŰS tanító néni.

Aki lelkes,

Aki naprakész,

Aki modern,

Aki határozott,

Aki szeret,

Aki nevel,

Aki velünk örül és sír,

Aki partner,

Aki kedves,

Aki mosolyog,

Akit elvesztettünk.

Akinek a hiányát nem tudjuk pótolni.

Aki nélkül most elveszettek lettünk.

Akit szerettünk és szeretünk.

Akit megértünk….

Döntenie kellett.

Ő bátor volt, és vállalta, hogy nincs tovább maradása.

Akire büszkék vagyunk!!!!

De a szívünk megszakadt.

Mi lesz a gyerekemmel?

Mi lesz a gyerekeinkkel??

… mert pedagógusnak születni kell!

Pedagógusnak lenni HIVATÁS!

A középszerű tanár: magyaráz.

A jó tanár: indokol.

A kiváló tanár: demonstrál.

A nagyszerű tanár: inspirál.

Sok nagyszerűvel kevesebben leszünk az új tanévben.


Posted

in

by

Tags:

Hozzászólások

One response to “De a szívünk megszakadt”

  1. Tündi néni avatar
    Tündi néni

    Kedves N.A. (Andi) !
    Az én szívem is megszakad.
    A gyerekek miatt. A “Zsófi nénik” miatt, magam miatt. Láttam tanítani Zsófi nénit.♥️ Láttam az osztályát.♥️ Láttam Grétát a matematika órán. ♥️
    Sírva mondom ki, hogy én sem kezdem el a szeptembert az óvodában. Elfáradtam…. Egy évet pihennem kell, mert rámegy az egészségem. 😪😪😪 De talán egy év elég lesz az újratöltéshez. Egyben biztos vagyok: a gyerekek nagyon fognak hiányozni. Mert óvodapedagógus vagyok. Az volt az álmom, hogy óvó néni legyek. Valóra váltottam. ♥️😪♥️😪 Most gyászolok. 🖤😪
    A kollégák már tudják.
    A gyerekeknek, a szülőknek nem tudom, hogy mondjam el… 😪😪😪

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Tündi néni bejegyzéshez Kilépés a válaszból