Megszoktam, de rettenetesen hiányzik

K.E. írása:

6. osztályos voltam, amikor elkezdtem a barátnőm akkor 3. osztályos húgát korrepetálni matematikából. Gimnazistaként már komplett “kiscsoportom” volt, ingyen, szeretetből korrepetáltam az alsóbb évfolyamba járókat matematikából, kémiából, esetenként történelemből majd közgazdaságtanból is. Így kezdődött.

Egyetemi hallgatóként már érettségire készítettem fel, és bár az alapszakmám után csináltam csak meg a tanárit, folyamatosan tanítottam és eközben is igyekeztem minél többet tanulni a szakmáról, különösen a nem átlagos gyerekek oktatásáról.

Gyógypedagógiát tanultam, ADHD és autizmus felé is képeztem magam. Dolgoztam óvodától egyetemig minden szinten. Ha mindent egyben számolok, közel 25 évet oktattam valamilyen formában, amikor a párom véglegesen megelégelte, hogy Ő két műszakban dolgozik azért, hogy én zsebpénzért oktathassak, és megéljünk valahogy.

Hogy legalább néha együtt lehessünk, és ne csak fényképről ismerjenek a gyerekeim, rendszeresen görnyedtem altatás után, éjszaka a dolgozatok, házi feladatok és beadott szorgalmik fölött, olvastam a szakvéleményeket és válaszolgattam az aggódó szülőknek. A párom emiatt már féltette az egészségemet. És természetesen a Covid alatt a saját gyerekemmel is foglalkoztam.

Miután felmondtam, irodában kezdtem dolgozni, közel dupla fizetésért. Hihetetlen volt, hogy hirtelen mennyivel több időm lett! Jó három hónap volt, mire elhittem, hogy nyugodtan tölthetek minőségi időt a családommal, akkor is bele fog férni minden teendő, sőt még egy kicsit olvasni is tudok anélkül, hogy ráborulnék az asztalra a kimerültségtől. Nagyot lendített a házasságomon is a tény, hogy a munkaidőnek meghatározott eleje és vége van, otthon már nem dolgozom.

Természetesen az első szeptembert, amikor “nem nekem csengettek be” végig bőgtem, többször elsétáltam az iskola előtt, ahol utoljára tanítottam. Ennek most már egy éve, megszoktam, de rettenetesen hiányzik. Hinni akarom, hogy jelenlegi állapotom csak afféle “hibernáció”, vissza fogok tudni menni, amikor olyanok lesznek a körülmények.