Mindenki pótolható – és senki sem pótolható

A rekautja.blogspot.com szerzőjétől kaptunk engedélyt arra, hogy megosszuk írásait.

Réka írása:

06.23.

Réka néni! Valószínűleg iskolai keretek között a gyerekektől szombaton hallottam utoljára ezt a megszólítást. Az elballagott osztályomnak felajánlottam, hogy tegezhetnek, a héten néhányan tesztelték is, milyen furán hangzik, amikor simán csak Rékának szólítanak.

Természetesen a faluban még összefuthatok a (volt) diákjaimmal, és mondtam is nekik, hogy bármikor írhatnak nekem vagy felhívhatnak vagy meglátogathatnak, ha beszélgetni szeretnének velem. De mint tanár-tanítvány többé nem leszünk egymással kapcsolatban.

Amikor a faluból vagy az internetről megtudták, hogy elhagyom a közoktatást, az emberek leggyakrabban így reagáltak: Sajnálom, de megértem.

Íme a felnőttek (szülők, ismerősök, olvasóim) reakciói:

– Pedig a gyerekem már annyira várta, hogy jövőre te tanítsd neki az angolt!

– Sajnálatos, hogy újfent egy remek tanár hagyja ott a közoktatást.

– Komoly színt veszít a suli.

– A gyerekem szomorúan mesélte otthon a hírt.

– A magyar oktatás szegényebb lesz egy elhivatott és nagyszerű tanárral.

– A törvényi szabályozás ellehetetleníti az objektív oktatást.

– Nagyon sajnáljuk, hogy nem te viszed tovább a gyerekeket.

– Az értelmesebb, önérzetesebb tanárok felállnak.

– Meg vagyok döbbenve.

– Ezek a szerencsétlen gyerekek, a sulit totál szétzüllesztik.

– Nagy űrt hagysz magad után, mint sokan mások.

Én erre azt mondom: mindenki pótolható – és senki sem pótolható. Ahogyan azt egy kedves ismerősöm mondta: Az angolórákat bárki megtarthatja, de a „Cotton Eye Joe”-t (farsangi cowboy-os tanári tánc) nem lesz ki betanítsa.

A gyerekek reakciója vegyes volt. Összességében meglepődtek, de például az osztályom annyira nem döbbent meg rajta. A nagyobbak közül vannak, akiknek a szülei óvónők vagy tanítónők, így őket is érinti a státusztörvény.

Nagyon jól esett a tanárbúcsúztatón az, amit Dávid írt rólam és mondott el nekem. Ezt most olvashatjátok ti is, szerintem önmagáért beszél. (Ő adta ballagáskor a „legjobb osztályfőnök”-ös kulcstartót is.)

A kisebbek nagyon elszomorodtak, és kedvesebbnél kedvesebb búcsúzásokat találtak ki. A hatodikosok például egy levelet írtak nekem, amiben felsorolták, hogy mennyi jó és vicces dolgot csináltunk együtt. Megírták, hogy mennyire fogok nekik hiányozni. és arra kértek, hogy ne mondjak fel és maradjak továbbra is velük.

Az ötödikesek egy komplett búcsúzós műsort készítettek nekem. Összeállítottak egy videót a csoport tagjairól, kaptam tőlük egy kártyát, amit mindenki aláírt, és egy doboz Milkát, amit persze együtt ettünk meg.

Egy lány külön írt nekem, kifejezve háláját, hogy megszerettettem vele a nyelvtanulást. Nekem köszönhető az, hogy egyre többet tud angolul. És hogy hiányozni fogok neki (is).

Sokaktól kaptam az utolsó héten vagy a ballagás napján virágot búcsúzóul. Én az osztályomtól egy kétoldalas szöveggel köszöntem el. Felsoroltam benne kedves és kalandos közös emlékeinket: a kirándulásokat és ünnepségeket, színházat és mozit, karácsonyokat és farsangokat, sportnapokat és versenyeket, strandolásokat és táborokat. Ennek a végét most ti is olvashatjátok.

Fura volt ez a hét. Már elbúcsúztattam az osztályomat, elköszöntem a diákoktól, lezártuk a tanévet. Mégis, mi még bejártunk az iskolába és dolgoztunk. Nekem amolyan felemás ez a helyzet, fél lábbal még itt vagyok, fél lábbal már nem.

A volt termünkből okostanterem lesz, ezért teljesen kiürítettük. Néhány bútor a leendő nyolcadikosok, Kincsőék termébe került, a padok és székek a leendő ötödikesekébe (akikről azt hittem, hogy ők lesznek az új osztályom).

Összepakoltam a holmimat. Hazahoztam a könyveimet, jegyzeteimet, eszközeimet. Fura így a tér, tök üresen, lecsupaszítva. Rendezgettem a különböző dokumentumokat, írásokat; eközben döbbentem rá, mekkora szellemi értéket és tudást halmoztam fel az elmúlt években, évtizedekben.

Lefotóztam a folyosón lévő tablókat. Öt év, öt ballagó osztály. A 2020-ason Csillag, a 2022-esen Tündér. Összeszámoltam: kereken 200 diákot tanítottam itt ebben az iskolában, összességében pedig több mint 750-et.

Nemcsak ezeken a tablókon szerepelek, hanem a Pedagógus Egység tablóján is, amelyen azoknak a tanároknak a képe látható, akik most mondtak fel, és névvel-arccal vállalták, hogy megmutatják magukat országnak-világnak. Ez az ideiglenes változat. Nálam az 5 év szakmai tapasztalat nem stimmel, hiszen ennyi ideje dolgozom itt, viszont a közoktatásban összességében 11 évet töltöttem el, és 28 éve szereztem meg a diplomámat.

Forrás

06.24.

Nemrég írtam meg nektek, hogy felmondok, és otthagyom a közoktatást.

Mivel a médiában a státusztörvényről eléggé torzítva jelennek meg a hírek, ezért ezzel a blogbejegyzéssel egy kis tájékoztatást szeretnék nyújtani, hogy tisztán lásson az is, aki az információkat eddig sehonnan vagy nem objektív forrásból szerezte be.

Nézzük meg pontról pontra, mik a tervezett változások:

– Több lesz a kötelezően előírt munkaidő. Erre mondják azt sokan: mit sírnak ezek, hiszen csak hetente 25 órát dolgoznak?! Ez óriási tévedés! Az, hogy valakinek van 25 órája, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ennyit is dolgozik! Akik úgy gondolják, hogy mi megtartjuk az óráinkat, aztán hazamegyünk lábat lógatni, az nagyon téved. Leírom vázlatosan, hogy úgy általában miket csináltam azon kívül, hogy angolórákat tartottam. Felkészülés az órákra, dolgozatok összeállítása és javítása, projektfeladatok elolvasása és értékelése, adminisztráció: órák, házifeladatok, érdemjegyek, igazolások. Magatartás- és szorgalomjegyek megbeszélése és beírása, ügyelet reggel és szünetekben, tízóraiztatás és ebédeltetés, versenyeztetés, iskolai programok előkészítése és lebonyolítása, alkalmanként gyerekfelügyelet. És „persze” a helyettesítések (tök ingyen). Plusz mivel én ilyen elvakult vagyok, jönnek az egyebek: tanári tánc betanítása farsangra, nyári táboroztatás, stb. Osztályfőnök voltam, tehát ráadásként jött még: terem rendezése és dekorálása, kapcsolattartás a gyerekekkel és a szülőkkel személyesen (fogadó órák és szülői értekezletek, beszélgetések a szünetekben és délután) és messenger-en, telefonon, szülői- és osztálycsoport működtetése, a gyerekek lelkének ápolása. Ünnepségek szövegének megírása, koreográfiájának elkészítése, elpróbáltatása, osztálykirándulás és egyéb osztályprogramok megszervezése és lebonyolítása. Plusz nyolcadikban: pályaválasztás, felvételi, keringő, tablófotózás, tanárbúcsúztató, ballagás. Ez összességében természetesen jóval többre jön ki, mint egy 40 órás munkahét. Ezt a munkaidőt most tovább növelik, például korábban kezdődik a reggeli, és hosszabb ideig tart a délutáni felügyelet.

– A törvény egyik pontja a készenlétre állás, azaz a tanár hétvégén is berendelhető az iskolába munkavégzésre, legfeljebb havi négy alkalommal. Egy hónapban körülbelül négy hétvége van, tehát extrém esetben az is előfordulhatna, hogy a tanárnak egyetlen szabad hétvégéje se lenne. Egy évben 250 óra lesz a rendkívüli munkaidő.

– Ha már a láblógatást írtam: még mindig az él a köztudatban, hogy a tanároknak az átlagnál sokkal több a szabadsága, például három hónapig nyári szüneten vannak. Ez nagy tévedés, pontosan annyi a szabadságunk, mint bárkinek; hiába ért véget a tanév, mi még most is bejárunk az iskolába dolgozni, és augusztusban is már zajlanak a következő tanévet előkészítő munkálatok. Ráadásul a szabadságot kötelező az iskolai szünetekben kivenni. Az új törvény szerint a tanár a szabadsága alatt is berendelhető akár 15 munkanapra, extrém esetben akár a családi nyaralásról is hazarángatható!

– Fentebb említettem a helyettesítést. Korábban ezért járt pénz, de már jó ideje a tanár bizony kereken nulla forintért helyettesít. Így azokat a teendőket, amiket az esetleges lyukasóráiban csinált volna meg, munkaidőn túl végzi el. Rengeteg feladatot visz haza, és estébe belenyúlóan is dolgozik. Eddig a helyettesítés 30 óra lehetett, ami már most is durva, ezt most felemelték 80 (!!!) órára. Újra írom: tök ingyen!

– Sarkalatos pont a próbaidő és a felmondási idő. Ez eredetileg hat hónap lett volna, most a tárgyalások után háromra csökkentették, de… Ki az, akit az új munkahelye három (pláne hat) hónapig megvár?

– Kulcspontja az új törvénynek az átvezényelhetőség. (Mint egy katonaságnál, komolyan!) A feladatellátási hely változó lesz, azaz a tankerületen belül bármely iskolába átirányítható lesz a tanár. Ezt se idő, se pénz szempontjából el nem tudom képzelni. Nekem például nincsen autóm, Nógrád megyében pedig pocsék a tömegközlekedés. A tankerületi központ Balassagyarmat, oda is egy és negyedóra eljutni vonattal, busszal is majdnem egy óra, a tankerület keleti pontjaira, mondjuk Galgagutára vagy Varsányba elutazni pedig a „mission impossible” kategória. Ezért amúgy fizetés nem jár automatikusan, hanem plusz pénz adHATÓ. Amúgy pedig milyen az már, amikor beesik egy vadidegen tanár a világ végéről, és hirtelen meg kell tartania egy órát számára vadidegen gyerekeknek? Hello, Réka néni vagyok, ti kik vagytok, mit tanultatok, mit tudtok? Elvileg ezzel akarják megoldani az óriási tanárhiányt, de ezzel csak azt érik el, hogy még több pedagógus távozik a rendszerből.

– A helyben feladatot ellátó fix tanárok előírt száma 50%, tehát az is megtörténhet, hogy a gyerekeket felerészben óraadó tanárok fogják tanítani. Azt tudni kell, hogy az óraadó csakis a saját tanóráját tartja meg, ő nem kaphat semmi más plusz feladatot, például nem lehet ügyeletes vagy osztályfőnök, így ezek a többletfeladatok az egyre kisebb létszámú állandó tanárokra hárulnak majd.

– A kötelező továbbképzés továbbra is megmarad. Eddig hét év alatt kellett 120 kreditet szerezni, önköltségen, ideális esetben ingyenes képzésekkel. Mostantól viszont elrendelhetik a kötelező átképzést. Nincs magyartanár? Akkor kötelezzük az angoltanárt, hogy végezze el a magyartanári szakot. Legyen matektanárból kémiatanár! (Abszurd!)

– Új lesz a teljesítményértékelési rendszer, ahol az alsó 20%-ba eső tanárok kevesebb fizetést kapnak. Tehát hiába dolgozik jól összességében egy tanári közösség, mégis mindenképp lesznek olyanok, akik az alsó hányadba esnek, és ennek a fizetésük látja kárát. Az értékelés meg ugyebár eléggé szubjektív szempontok szerint zajlana. Már most van olyan volt középiskolai (technikumi) kolléganőm, akit az intézményvezetője mondvacsinált indokkal alul-értékelt, ezért a következő időszakban 5-10%-kal kevesebb fizetést kap majd.

– A fegyelmi eljárásokat külső személy végzi majd a tankerből, azaz egy vadidegen dönt az iskola belső ügyeiről. Ez ahhoz hasonlatos, mint amikor a kisgyerekek iskolaérettségét már nem a vele foglalkozó, őt jól ismerő óvónők, hanem a pedagógiai szakszolgálat – a gyerek számára vadidegen – szakemberei végzik.

– Eddig is erősen korlátozva volt a tantestület önrendelkezése. Mostantól a házirenden kívül gyakorlatilag semmibe se lesz beleszólása, még a pedagógiai programba, sőt, a munkatervbe sem. Extrém esetben felülről indoklás nélkül bojkottálhatják egy iskolai program megvalósítását.

– Eddig az új álláshelyekre pályázni kellett, most ezt is eltörölik.

– Ha ez még nem lett volna elég, most jön a java! A pedagógus magatartása ellenőrizhető! Ennek részei:

– Termek bekamerázása. Hiába sérti ez súlyosan mind a diákok, mind a tanárok személyiségi jogait.

– A tanárok szólásszabadságának korlátozása. Tilos lesz bármiféle kritikai megjegyzést tenni a közoktatás helyzetéről akár szóban, akár írásban. Tulajdonképpen ha elfogadnám az új státuszomat, akkor egy ilyen blogbejegyezést sem írhatnék meg, vagy ha mégis megtenném, számolnom kellene azzal, hogy fél évig 20%-kal kevesebb fizetést kapok; súlyosabb esetekben (ha még jobban kinyitnám a számat), akár fegyelmi eljárás is indulhatna ellenem.

– És végül: A munkáltató bármikor ellenőrizheti a tanár személyes telefonját és laptopját. Szerintem ezek a legdurvább, engem leginkább kiakasztó rész. Ennek a törvénynek minden pontja önmagában is vérlázító, de nálam ez a legutolsó verte ki végleg a biztosítékot.

A törvény persze még számos egyéb, rám közvetlenül nem vonatkozó pontot tartalmaz, ami például a gyakornokok vagy a nyugdíj előtt állók helyzetét nehezíti meg.

Nem véletlenül hívják ezt a törvényt bosszútörvénynek vagy rabszolgatörvénynek. A helyzet már lassan olyan, mintha a kommunizmus legsötétebb időszakába térnénk vissza, amikor semmit se volt szabad, mindent korlátoztak és irányítottak. Eddig a közoktatás keretet nyújtott az életemnek, most totális kontrolt adna.

Jelenleg kb. 16.000 pedagógus hiányzik a rendszerből, ennek a törvénynek a bevezetése miatt az előzetes felmérések szerint további 4-5.000-en mondanak fel. Közismert, hogy a pedagógus-társadalom fokozatosan elöregszik, a következő években rengetegen mennek majd nyugdíjba. Utánpótlás meg alig van, hiszen siralmasan kevesen jelentkeznek tanárképzésre. Néhány év múlva tényleg elérkezik az a korszak, amikor egyszerűen nem lesz, aki tanítson. Ennek következménye hosszú távon a minőségi oktatás ellehetetlenülése, iskolák bezárása lehet.

Még mindig vannak olyan naiv emberek, akik úgy érzik, ezt már tényleg nem tehetik meg. Egyszerűen nem hiszik el, hogy ezt mind életbe fogják léptetni. Dehogynem, megtehetik, és meg is teszik. Az elmúlt időszakban fokozatosan egyre jobban feszítették a húrt, tesztelték, mit bírnak még a tanárok – valamint az egészségügyi és a szociális dolgozók. Ez az a három ágazat, amelynek önálló minisztériuma nincs is, a belügyhöz tartozik, és ez szerintem mindent elmond a helyzetről. Ráadásul ezekről az ágazatokról köztudomású, hogy olyan elhivatottak dolgoznak itt, akik kevés pénzért, puszta hivatástudatból is teszik a dolgukat, annyira fontos nekik a gyerekek, idősek, betegek szolgálata. A szolgálat azonban nem egyenlő a szolgasággal!

Akinek nyitva a szeme, láthatja, hogy manapság tudatos a társadalom fokozatos testi és szellemi lezüllesztése. Az az érdek, hogy buta és beteg emberek legyenek, hiszen az egészséges és értelmesen gondolkodó ember nem irányítható bábként.

Én nagyon sokáig a gyerekek és a tantestület érdekeit néztem, hiszen kifejezetten szerettem ezt az iskolát, a diákokat és a kollégáimat is. Most viszont eljutottam arra a pontra, hogy ez már nekem sok, átlépték a határt. Nálam elpattant az a bizonyos húr, és úgy döntöttem: velem ezt nem tehetik meg. Úgy érzem, a testi és lelki egészségem, és a szabadságom a tét. Számomra – mondhatja bárki, hogy önző vagyok, és ha ez önzőség, akkor vállalom – most már fontosabb az egyéni érdek.

Csak most, a tanév lezárásával éreztem meg, mekkora feszültség volt bennem, főleg az utóbbi időkben. Észre se vettem a konkrét stresszt, mert olyan volt ez az egész, mint a lassan fővő béka esete, viszont megjelentek testi-lelki tünetek: álmatlanság, fáradtság, erős szívdobogás, fásultság. Most, hogy vége a nyomásnak, kezd ez az egész felengedni bennem. És most érzem igazán, mennyire kihatott az életemre, annak minden szeletére.

Egyik kollégám a hírt meghallva annyit kérdezett: „Feladod?” És igen, tűnhet ez kívülről megfutamodásnak vagy cserbenhagyásnak. Mint ahogyan másik irányból nézve a maradás is tűnhet megalkuvásnak. De elhatároztam, hogy nem fogok senkit se minősíteni; azt se, aki megy, azt se, aki marad. Nem láthatunk bele senkinek az életébe és gondolataiba.

A státusztörvény júliusban egészen biztosan érvénybe lép. A pedagógusok szeptemberben nyilatkozhatnak, hogy elfogadják-e az új jogállást. Kíváncsi vagyok, a most felmondó, illetve az akkor nemet mondó kollégákkal együtt vajon mennyire fog nőni a pedagógus-hiány.

Bennem mindenesetre semmiféle bizonytalanság- vagy félelemérzet nincsen. Ellenben nagyfokú felszabadultság és kíváncsiság a jövendőre nézve. Hogy milyen lesz ez a jövő, megtudjátok, ha továbbra is követitek a blogomat.

U.i.: Írásomban végig a „tanár” kifejezést használtam, mert így rövidebb, de persze értendő a törvény minden oktatásban-nevelésben dolgozó közalkalmazottra, pedagógusra, tanítóra, óvónőre, gyógypedagógusra, stb.

Forrás