Szeretnék nagyon visszatérni, de …

B. írása:

Pályakezdő magyartanár lennék, nagyon vidéken. Ebben az évben hatalmas trükközések voltak a fizetésemmel, hogy amire csak nem muszáj, ne fizessenek, mondván kezdő vagyok. Hogy se a tavaszi, se a téli se a nyári szünetre ne kapjak fizetést, darabokban, időszakosan kaptam szerződést.

Volt még elég sok negatív tapasztalatom a végtelenül elfáradt, kiégett, régimódi, unalmas vezetőséggel, akik rajtam, 28 éves lányon vertek le minden frusztrációt, irigységet, fásultságot. 1 év alatt az iskolai munkásságba 120%-ot adtam bele, a lendületem sem tetszett nekik. Versenyekre jártam a gyerekekkel (csak én az iskolában!), minden pályázatot megírtunk, nyertünk is sokat a vidéki halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeimmel. Ami azt jelenti, mindenre csak az iskolában és a szabadnapjaimon készültünk (van gyermekem, az időt tőle vettem el), ingyen és bérmentve hétvégén is.

Drámaszakkört, felvételi előkészítőt, felzárkóztatást vállaltam, szintén ingyen. Tudom, én bajom, de nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy a motivációs levelemben rengeteg sikert tudtam prezentálni, minden büszkeségemmel teleírtam. Elkezdtem új iskolákba jelentkezni. És akkor ért a döbbenet. TELJESEN MINDEGY A SZEMÉLYEM! A létező összes iskolában, minden igazgató elkezdte sorolni a bajokat. Nincs matektanár, se fizika, se angol, reméli legalább egy technikaórát, éneket vagy rajzot bevállalnék csak úgy titokban. De lehet, hogy alsóban is kéne tanítanom. Napközi megoldható?

Én meg csak pislogok minden egyes interjún. Mi legyen velem? Bevállaljak olyan tárgyakat, olyan korcsoportokat, amikhez közöm sincs? Miért nem olvassák el az igazgatók a motivációs levelemet?

Úgy érzem, teljesen mindegy, ki vagyok és mit tudok. A lényeg az, hogy valaki legyen. Mindegy ki, teljesen felesleges az egész pályázósdi meg az interjúk. Nagyon szeretnék egy olyan iskolát találni, ahogy azt mondják: “lenyűgöző a motivációs leveled! Beszélnél arról a részről, ahol írtad, hogy…..” de ilyen nem történik. Úgy vágyom arra, hogy megkérdezzék, mik a terveim. Milyen prezentációim vannak. Hogy mi az a plusz, ami bennem van. Mert annyira szeretném ezt a pályát és annyira szeretnék tanítani mindentől függetlenül. De miután végleg felmondtam: feladtam. Legalábbis egy időre biztosan.

Holnap kezdek egy telefonközpontban, ahol érdeklődve figyelték, ahogy a motivációs levelemet fejtem ki. Kérdeztek, válaszoltam és már ez is egy nyugodt légkört biztosított. Duplája lesz a fizetésem, ami bár nem mellékes, nem elhanyagolható információ. Szeretnék nagyon visszatérni, de ez majd csak akkor fog bekövetkezni, ha egy olyan igazgatóra bukkanok, aki mint diplomás, szakképzett tanárt alkalmazna, nem csak egy random személyt. Megértem őket is, hogy miért kétségbeesettek, miért idegesek, miért kapnának kézzel-lábbal bárki után. De nekem a lelkem nem nyugodt ebben a légkörben. Egyelőre búcsúzom másik 4 munkatársammal együtt, akik szintén elhagyják a pályát (nyugdíj előtt kevesebb, mint 5 évvel). Az utolsó majd… Tudjátok.