Ez volt az álmom

B.A. írása:

Manapság a tanítás olyan, mint egy toxikus kapcsolat. Hol felemel, hol eltapos. De inkább eltapos.

Csupán két év tanítás után álltam fel, mert egyszerűen nem látom sem a saját, sem maga az oktatás jövőjét. Rettenetesen szomorú, hogy még sok hozzám hasonló fiatal pályakezdő int búcsút az álmának néhány év után. Ha egyáltalán elhelyezkedik a közoktatásban a képzés után.

Szerencsére nyelvszakosként jó kilátásaim voltak a váltással kapcsolatban. De így is megtapasztaltam, hogy nem egyszerű máshol elhelyezkedni. Gyakorlat kell mindenhová, hiába beszélsz nyelveket és ráadásul 10 helyből 1 ha visszajelez, hogy bocs, nem.

A státusztörvény adta meg a löketet, hogy most kell lelépnem. Az iskolámban nagyon jó a közösség, a vezetőség mindent elkövet a lehetőségekhez mérten, hogy megfelelő körülmények között dolgozhassunk, de ez nem minden (hiszen mindenki pénzből él, a gyerekek csillogó szemével nem tudok fizetni a boltban) – nem fizetik ki a helyettesítést és a rengeteg extra programon való részvételt, semmilyen extra juttatás nincs, ami egy kicsit is segítene az amúgy is megalázó bér mellé, semmilyen megbecsülés nincs egyik oldalról sem, a tankönyvek katasztrófa minőségűek, a tanterv is haszontalan, mert túl sok az anyag és túl kevés idő az elsajátításra.

Hamarosan talán összeomlik a rendszer teljesen és akkor talán jöhet valami változás.
Ugyan nagyon nagyon sajnálom, de izgalommal várom az új fejezetet az életemben.

Remélem, még egyszer adottak lesznek a megfelelő feltételek ahhoz, hogy visszatérhessek tanítani, hiszen ez volt az álmom.

Köszönöm, hogy leírhattam a gondolataim!