Lehetne ez jó, lehetne ez egy megbecsült szakma, de …

Anonim beküldőnk írása:

Röviden, fáradtan a 12 órás műszakomból hazatérve írom meg történetemet.

2019-ben kezdtem meg pályafutásom egy vidéki általános iskolában, ahol az alakuló értekezleten politikai kampány folyt. Ezt inkább nem is kommentálom. Abban az intézményben a mentor tanárom gyakorlatilag elérhetetlen volt, illetve semmiben nem kaptam segítséget, hogy aktív részese legyek az iskolai életnek. Cserébe, viszont mindenki azt figyelte, milyen pletykákat tudnak rólam, “a városi gyerekről” terjeszteni.

A covid beköszöntével búcsút intettem az intézménynek és egy másik, fővárosi általános iskolában kezdtem el a “szakterületemen”, német nemzetiségi tanítóként dolgozni. Ott 2 tanévet húztam le, mellette 2 munkahelyem volt. Állandóan bántott az az érzés, hogy férfiként nem tudom a páromat (immáron menyasszonyomat) elvinni nyaralni, vagy csak egy sima mozis délutánra.

Pályámat elhagyva a budapesti tömegközlekedésben helyezkedtem el mint autóbusz vezető. Utána egy jobb beosztást nyújtó munkahelyre váltottam ezt az állást. Azóta megszűntek az anyagi problémáim, sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, illetve összeteszem két kezem, hogy nem bűzlik a politikától a munkahelyem.

A közoktatásban sok kicsinyes, lenéző kollégám volt, abszolút tekintélyelvű közösség volt. Nekem mindent el kellett vállalnom, mivel “fiatal vagyok, bírnom kell”, emellett teljes mértékben rugalmatlanok voltak a kollégák. Magyarán véleményem szerint a pedagógus közösség a velejéig romlott, a pedagógusképzés pedig csapnivaló. Az ott eltöltött éveim is csalódás számomra.

Pedagógus családból származom, megértették a döntésem. Lehetne ez jó, lehetne ez egy megbecsült szakma, de sajnos a mesterség művelőinek egy része tesz a negatív hírnévről. Vegyes a társaság, nincs összetartás.

Hab a tortán: főiskolán a mottó az volt, hogy “azt kell nézni, hogy mit tud a diák, és nem azt, hogy mit nem”. Ezzel teljes mértékben tudtam azonosulni, a 3 tanévem alatt is ezt az eszmét követtem. Ámbár a főiskolán azok a tanárok, akik ezt szajkózták, rendre arcra osztályoztak. Ez az én személyes véleményem, bízom benne, hogy ezt én rosszul látom.

Amikor megtudták a gyerekek, hogy elmegyek innen, együtt voltunk szomorúak. A szülőktől és a kollégáktól (azoknak egy részétől) szinte könnyes búcsúval váltunk el.
Bánom, mert a diákok miatt szerettem. Alkottam, hatottam rájuk, öröm volt nézni, ahogy fejlődnek a “gyerekeim”.

Kérném anonimitásomat megtartani, mivel lehet rám ismernek a volt kollégák közül, nem szeretnék velük a későbbiekben konfliktust.

A pályára akkor térnek vissza, ha ezek az erkölcsi és még sok más problémák megoldódnának, emellett a fizetésem legalább nettó 450.000ft lenne + cafeteria. Jelenleg ennyit keresek meg a mostani munkahelyemen, ahova elegendő 8 általános, illetve teherautó- és buszjogosítvány.