D. írása:
Pályakezdő gyógypedagógusként a szakmába töltöttem kb. 1 évet egy fővárosi intézményben. Szerencsére a párom támogatott, így nem haltam éhen épp. Viszont olyan gusztustalan, törvénytelen dolgokat tapasztaltam, ami miatt inkább voltam pár hónapig munkanélküli, amíg átképeztem magam.
Az iskolában a gazdag szülő fogyatékkal élő gyermekét kiemelten kellett kezelni úgy, hogy 10 súlyos gyermekkel egyedül voltam napokat (törvénytelen). Megtiltotta anyuka, hogy a gyerekhez mentőt hívjak, inkább lássam el én mint pedagógus. Az intézményvezető nehezményezte, hogy nem adom meg a telefonszámom az anyukának, így behivatott, és porig alázott a szülő előtt. A túlóra nincs fizetve, a helyettesítés nincs fizetve. Táboroztatás kötelező, saját költségre, felelősség a tied.
Mindenféle testi betegséget provokáltam, amíg ott dolgoztam, bőven volt jelzés, hogy innen el. Munkatársaim nagy része alkoholista, cigi függő volt.
Kicsit haragszom a szüleimre, hogy nem szóltak előre, hogy csak akkor válasszam a pedagógusi pályát, ha szeretném magam teljesen tönkre tenni … időben kiléptem, az óta teljesen más szakmában dolgozom, ötször annyi fizetésért.

Hozzászólás