Én kívánom minden volt tanárnak …

Z.O. írása:

A tanári pálya elhagyókról szomorúan, de megértéssel olvasok. Mint a közoktatásban érintett apa (8 és 16 éves gyerkőcök) valamint egy egyetemista fiam révén.
Az itt író tanárok többsége nagy elhivatottságáról ír és az is pozitívum, hogy sokan mertek váltani, valamint, hogy az oktatási rendszer megváltozása esetén visszatérnének a tanári pályára.

Nekem az a tapasztalatom,hogy az alsós gyerekem tanítói nagyon elhivatottan végzik a munkájukat. Nagy szeretettel és türelemmel viszonyulnak a gyerekekhez, annak ellenére, hogy csekély megbecsülést kapnak.

A gimnazista gyerekem tanárai között van aki a szívét-lelkét kiteszi pl. biológiából elmentek egyetemi ismerkedésre, vonzó kiállítási programot megnézni. Ugyanakkor vannak olyan tanárok, akik a frusztráltságukat a gyerekeken vezetik le, mivel egyházi iskola pedagógusaként nem (nagyon) tiltakozhatnak… Azt hiszem, ez személyiségfüggő (is), kinek milyen az életszemlélete, a családi háttere, sok mindenen múlik.

Én próbálom meggyőzni a fiam, hogy tanuljon tovább tanári pályán — biológia, kémia területén érdeklődik és nagyon jó belőle kevés tanulással is. Bízom benne, ha elvégzi az egyetemet, addigra megváltozik az oktatáspolitika és végre jó lesz tanárnak lenni és tanítani. No és persze jó lesz diákként kíváncsian ráérezni a tudás, tanulás örömére.

Sajnos kevés boldog tanárt, példaképet lát maga előtt, ez sem erősíti ezt a pályaorientációt.

Én kívánom minden volt tanárnak, hogy találja meg az új munkájában az örömet és a boldogulást, és ha rendeződnek a dolgok, bátran térjen vissza a tanításhoz.