A kórházi ágyról mondtam fel a suliban

Lutor Kata története a noivalto.hu-ról:

Lutor Katalin, Kata. Tanárnak készült, szeretett tanítani, de fel kellett adnia ezt a hivatást. Ráment az egészsége, és anyagilag sem bírta. Díjakat nyer slam poetry versenyeken, fotósként üzleti vállalkozásba fogott, miközben őrzi fotós énjének művészei oldalát. Nánási Pál fotós tehetségkutatóján döntőbe került. Foglalkoztatja a környezettudatosság, a fenntartható divat, és a fenntartható fejlődés is. Most ez hivatalosan is a munkájának része.

Tanárnak készültél, majd elhagytad a pályát. Ha jól emlékszem ez nagy trauma volt Neked. Miért akartál tanítani, és miért döntöttél úgy, hogy inkább nem?

Érdekes kérdés, hogy egyáltalán mennyire készültem tanárnak. Anyukám az szeretett volna lenni, de nem volt rá lehetősége. Az egyetemi felvételi előtt a papám azt mondta: „váltsd valóra anyád álmát!” – én pedig így tettem. Az egyetemet nagyon szerettem, de aztán nem tett jót, hogy általános iskolába kerültem, nekem az idősebb korosztály jobban kezelhetőnek tűnt, közelebb álltam hozzájuk.

Nagyon nehéz osztályokat kaptam, nagyon rossz fizetést, nagyon-nagyon sok terhet mind emellé. Mivel másod- (sőt, mondhatni harmad) állásom is volt, így állandóan túlterhelt voltam, fáradt, de muszáj volt dolgozni a jövedelem miatt. Sokszor hajnalokig vendéglátóztam, aztán hazaestem, és még hajnalban dolgozatokat is javítottam.

A kollégák csak azt látták, hogy a testem fogy, a szemem alatti karikák meg nőnek.

Nem tudom meddig lehetett volna feszíteni ezt a húrt, de aztán jelzett a szervezetem.

Közel három évet lehúztam így, éjt nappallá téve, nagyon fiatalon ki is égtem, aztán elveszítettem a hallásom az egyik oldalamra.

Ezt elég nagy százalékban a túlzott stressz, a nonstop talponállás. és túlhajszolás okozta.

A kórházi ágyról mondtam fel a suliban.

Mindezt úgy, hogy egy ösztöndíjprogramban is benne voltam az egyetem alatt, így még jövő júniusig fizetem vissza a fennmaradó összeget, amit nem dolgoztam le.

Megszakadt minden kapcsolat az iskolával?

Volt egy nagyon jó osztályom, velük a mai napig beszélek olykor, de ha bárki megkérdezi, hogy mi a véleményem, akár most, akár az én átélt néhány évemről, sajnos nem a szép szavak jutnak elsőre eszembe.

Akik maradnak, nekik pedig lassan még ennyire sem lesz lehetőségük majd eldönteni, hogy hogyan nyilatkoznak.

Én egyébként szívesen állok ki továbbra is emberek elé előadni különböző témákról, de a közoktatás mókuskereke engem bedarált.

Folytatás az eredeti cikkben olvasható.